Miért is kell tiltakoznunk az Isztambuli Egyezmény ratifikálása ellen? Mi is a gond ezzel az állítólag pusztán nővédő egyezménnyel? Ebben a cikkben alaposan körüljárjuk a témát.
Miközben a magyar kormány jelenleg is az Isztambuli Egyezmény ratifikálásán dolgozik, az ellenzéki pártok pedig folyamatosan sürgetik, hogy minél gyorsabban léptesse életbe, nem esik szó arról, hogy mi is ez valójában. Úgy zajlik az egyezmény ratifikálásának folyamata, mintha a legtermészetesebb dolog volna, hogy Magyarország jogrendjébe iktatnak egy olyan egyezményt, amely nem alapján differenciálja az áldozatokat.
Mikor az Isztambuli Egyezményről beszélnek a politikusok a nyilvánosság előtt, jellemzően annyit szoktak mondani róla, hogy a nők elleni erőszak ellenében van, hogy ennek az elfogadása, azért lesz jó, mert így a bántalmazott nőkkel foglalkozó állami és civil szervezetek hatékonyabban fognak tudni fellépni.
Csakhogy a bántalmazott nők védelmének szükségessége nem magyarázza meg, hogy a bántalmazott férfiak miért esnek más megítélés alá. Egy olyan áldozatvédelmi politikának, amely a kifejezetten a nemek egyenlőségét célozza meg (és ez állítólag ilyen) leginkább azt kéne prioritásként kezelnie, hogy az erőszak áldozatai egyenlő bánásmódban részesüljenek, egyenlő figyelmet és segítséget kapjanak, függetlenül attól, hogy nők, vagy férfiak.
Ha van is valamilyen ésszerű, speciális oka annak, hogy indokoltnak tartják a nemi megkülönböztetést, akkor az okokat a nyilvánosság elé kéne tárni, társadalmi vitára bocsájtani, figyelembe venni, hogy maguk az érintettek (a bántalmazott nők ÉS férfiak) hogy vélekednek erről. Ez nem történt meg.
A politikusok olyan természetesnek veszik ezt, mintha bántalmazott férfiak nem is léteznének. Puzsér Róbert röviden és tömören a Magyar Nemzetben rámutatott a lényegre:
“A kiszolgáltatott férfiakkal szemben megnyilvánuló társadalmi közöny nem új keletű. Ha felmerül a családon belüli erőszak kérdése, még a közbeszéd részévé sem lehet tenni a férfiak bántalmazását.”
Ez az egyezmény azonban nem csupán attól van mérföldekre, hogy felismerje a bántalmazott férfiak marginalizált helyzetét, de olyan nézeteket kezel tényként, amelyek a nőket kollektíven az áldozatokkal, a férfiakat pedig kollektíven az elkövetőkkel azonosítja.
Pedig azt, hogy a férfiakkal szembeni erőszak problémája nem csupán a mi tévképzetünk, mutatja az is, hogy az Országos Kriminológia Intézet 2006-ban közzétett, két éven keresztül folytatott kutatásainak eredményei arra mutattak rá, hogy a családon belül elkövetett legsúlyosabb bántalmazások sértettjei többsége fiú és férfi, így az emberölések áldozatainak 61 százaléka férfi és a kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények áldozatainak kétharmada fiú (*1).
A tájékoztatás felületes. Pedig ez egy elég terjedelmes dokumentum, ami ennél sokkal többről szól. Ennek nyomán gyakoriak az olyan tévhitek, mint például az, hogy ez az egyezmény csak a családon belüli erőszakra vonatkozik. Ez nem így van, ez az egyezmény a nőkkel szembeni erőszak minden formájára érvényes kötelező jelleggel, ily módon pedig nem csupán a kapcsolati erőszak férfiáldozatait különbözteti meg hátrányosan, hanem azokat is a férfiakat is, akik más típusú erőszak áldozatai. Például az egyezmény külön kötelez a lánygyermekek genitális csonkításának tiltására, míg a fiúgyermekekére nem.
Az egyezménnyel kapcsolatos véleményünkkel szemben előkerült már ellenérvként az is, hogy rosszul tudjuk, ugyanúgy védi a férfiakat is. Ez nem igaz, és ezt láthatja mindenki, aki megnézni az egyezmény pontos szövegét, ami a cikk alatt olvasható teljes terjedelmében. Bár az egyezmény egy helyen valóban említést tesz arra vonatkozóan, hogy a részes államnak jogában áll (tehát nem kötelessége) kiterjeszteni bizonyos pontokat (tehát nem az egészet) a családon belüli erőszak férfiáldozataira, de e mellékes kiegészítés részleges engedékenysége nem változtat azon, amit mondtunk.
A teljesség igénye nélkül emeljünk ki néhány különösen figyelemre érdemes tényt és részletet:
1. Az egyezmény már bevezetőjében is több más, a nemi alapon diszkrimináló nemzetközi egyezményre hivatkozik.
2. Az egyezmény minden alapvetése egy radikális feminista ideológiára épül (lásd: lilán aláhúzott rész a szövegben). Ez nem mást jelent, minthogy a férfiakat erőszaktevőként, bűnelkövetőként azonosítja az egyezmény.
3. Az egyezmény szerint a nőkkel szembeni erőszak szexizmus/nemi alapú bűncselekmény, ezért az eltérő (súlyosabb) megítélés alá, mint az erőszak többi formái.
4. A szöveg törvényerővel rögzíti, hogy a férfiak nem szenvednek el nemi alapú erőszakot, így a szövegből teljes egészében kimaradt azoknak a területeknek az említése, ahol valójában a fiúk-férfiak válnak gyakrabban erőszak áldozatává. Különösen kirívó az a nemi szerv csonkítással kapcsolatos valótlan állítás, miszerint abban a lányok-nők gyakrabban érintettek, miközben köztudott, hogy társadalmunk egyetlen szó nélkül tűri, hogy fiúk-férfiak tömegeit csonkítsák meg nem létező “jótékony egészségügyi hatásokra” és vallási rituálék szentségére hivatkozva.
5. Az egyezmény kitér arra, hogy a nőkkel szemben elkövetett erőszak az emberi jogok megsértése és diszkrimináció, azonban semmilyen választ nem ad arra, hogy miképpen kell tekinteni a férfiakkal szemben elkövetett erőszakra.
6. Az egyezmény rögzíti, hogy olyan Európát szeretnének, amely mentes a nőkkel szembeni erőszaktól (de arról nincs szó, hogy a férfiakkal szembeni erőszaktól mentes Európát szeretnének).
7. Az egyezmény kijelenti, hogy hozzá kell járulni a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetéséhez, hasonló állítást nem fogalmaz meg a férfiakkal szembeni erőszakkal kapcsolatban.
8. Az egyezmény előírásai szerint nemzetközi együttműködést, átfogó kereteket, szakpolitikát és külön intézkedéseket kell megtervezni és megalkotni a női áldozatok védelmében. A férfi áldozatokat mindez nem illeti meg az egyezmény értelmében.
9. Mivel az egyezmény szövege a “nők” kifejezést kiterjeszti lányokra is, ezért előirányzatai egyben azt is jelenti, hogy az egyezmény külön védettséget biztosít a lányoknak, addig a fiúkat semmilyen védelem nem illeti meg.
10. Az egyezményben résztvevő feleknek kötelezettségük van arra vonatkozóan, hogy minden nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetést tiltsanak és hatályon kívül kell helyezniük azokat a törvényeket, amelyek a nőkkel szemben alkalmaznak megkülönböztetést. Eközben a férfiakat hátrányosan megkülönböztető törvényeknek nem emel gátat, így annak sem, hogy Magyarországon a férfiak csak később vonulhatnak nyugdíjba.
11. Az egyezmény kimondja, hogy a női szervezetekkel együtt kell működni, a férfi szervezetekről említés se esik.
12. Az egyezmény amikor kifejezetten említi a fiúkat és férfiakat, akkor is oly módon teszi, hogy járuljanak hozzá jobban az erőszak megelőzéséhez, mint a nők…
(1) Az Országos Kriminológiai Intézet kutatásainak összegzését és elemzését lásd a hét kriminológiai szakember által publikált “Családi iszonyok” című kötetben.
Az alábbiakban pedig az egyezmény teljes szövege olvasható, melyből tisztán látszik, hogy az egyezmény több tucatnyi helyen tesz indokolatlanul különbséget női és férfi áldozat között:
