Számtalanszor hallhatjuk feministáktól, hogy az apák “szükségtelenek”. Olyan hangok is vannak, miszerint az apák egyenesen károsak a gyerekre nézve, de ezeket az X-edik hullámos feministák még elcsitítják a saját soraik között: “Pszt! Ez az x+1. hullámos anyag, már megint előreszaladtál!” Egyelőre ott tartunk, hogy javában zajlik az egyedülálló anyák “hősiesítése” és az apák bagatellizálása.
Pedig a természetben az egyik legszorosabb és leginkább magától értetődő kötelék az anya-gyermek kapcsolat. Arra nem sok szükség van, hogy ezt társadalmilag tovább erősítsük. Ezzel szemben az apa-gyermek kapcsolat is nagyon fontos és hasznos (akár azt is mondhatjuk: nagy szerepe volt abban, hogy az emberiség kiemelkedett az állati sorból), és mégis, a társadalom nemhogy erősítené, hanem kifejezetten gyengíteni látszik azt.
A számok elég randák: egyre több gyerek él apa nélkül. Amellett, hogy egyre többen születnek házasságon kívül, egyedülálló anyához, a válások száma is csak nő, ami után a gyerekek jellemzően az anyjukkal maradnak. A mai elhülyített generáció nem biztos, hogy látja ebben a problémát, hiszen a csapból is a feminizált szennyvíz ömlik, ami szerint jól elvan a gyerek az anyjával – elég ha rendszeresen kapnak pénzt (gyerektartást vagy állami támogatást), és akkor minden rendben lesz. Ezt egészen addig mantrázhatjuk magunknak, és próbálkozhatunk hinni benne, amíg nem szembesülünk a valósággal.
Az adatok amerikából származnak, de semmi okunk feltételezni, hogy a társadalmi tendenciák nálunk ne lennének hasonlóak:
A fiatalkorú öngyilkosok 63%-a apátlan családból menekül a halálba. Másfelől közelítve ugyanezen számokhoz: az apátlan gyerekek között az átlag ötszöröse az öngyilkosságok száma.
Az otthontalan vagy otthonról megszökött gyerekek 90%-a apátlan családból származik – az átlag 32-szerese.
A viselkedési rendellenességeket mutató gyerekek 85%-a apátlan családból származik – az átlag 20-szorosa.
Az indulati problémákkal küzdő nemi erőszakolók 80%-a apátlan családban nőtt fel – az átlag 14-szerese.
A középiskolából kibukók 71%-a apátlan – az átlag kilencszerese.
Az elvonókra járó fiatalok 75%-a apátlan családból érkezik – az átlag 10-szerese.
A javítóintézetekbe száműzött gyerekek 70%-a apátlan családból jön – az átlag 9-szerese.
A fiatalkorúak börtönének lakói között 85% apa nélkül nőtt fel – az átlag 20-szorosa.
Ezek szerint mégiscsak van valami szerepe az apáknak, nemde? S ha már olyan sokat papolnak a “gyerek érdekéről” szerte a sajtóban és közéletben – de még a jogalkotásban és jogalkalmazásban is -, akkor mi lenne, ha beismernénk: a gyereknek az az érdeke, hogy az apja is nevelje, ne csak az egyedülálló anyja (vagy az utca, az állam, netán valami vadidegen)? És itt biológiai apáról beszélünk – anyuci aktuális pasija nem apa, bármennyire is szivárványszívű liberálisok vagyunk.
Ideje lenne véget vetni a feminista propagandának, ami szerint az anya a világegyetem központja, akit mindenki adóforintjaiból támogatni kell, de az apa csak valami divattartozék, amit az anya kidobhat a család életéből, ha megunta. Aminek még inkább véget kell vetni, az a kifejezett apaellenesség, ami már elkezdett a köztudatba szivárogni azután, hogy az apák bagatellizálása “előpuhította a terepet”. Ilyen apaellenesség például ez a plakát:
“Valami rosszat érzek ha együtt látom őket”
A fotóról talán nem egyértelmű, de az ott láthatóan egy férfikéz. Az üzenet? Ha azt látod, hogy egy férfi kézen fogva megy egy gyerekkel, akkor hívd a zsarukat, mert valószínűleg molesztáló.
Nem tudom ki hogy van ezzel, de szerintem gyomorforgató. Azzal a “csavarral” megspékelve különösen, hogy ezt egy “gyermekvédelmi” szervezet követte el állami pénzből. Volt is persze felzúdulás, mert élnek még normális emberek is a világban – de jól jellemzi a feministák által szétzüllesztett korszellemet, hogy egy ilyen tartalmú plakát egyáltalán az utcára tudott kerülni.