Magyarországon a jogi egyensúly mérlege megbillent. A nyugdíj törvény, a családjog, és ami a legfontosabb, már az Alaptörvény is a nők számára teremt kedvezőbb jogi környezetet. Több mint tíz jogszabály egyértelműen hátrányos helyzetbe hozza a férfiakat. Vannak ma olyan érdekkörök idehaza, melyek a nők számára további pozitív diszkriminációért, a férfiak törvény előtti még nagyobb kiszolgáltatottságáért lobbiznak. A helytelen jogalkalmazás (pl. Bíróságok vagy Gyámhatóságok részéről) szintén jelentős probléma. A férfiak önhanyagolásának szomorú tünete, hogy meglévő jogaik gyakorlásáért is ritkán szállnak síkra.
Gyakran az élet nehézségei, romboló kapcsolatok nehezítik a kiegyensúlyozott lelki életet, azonban a férfiak a velük kapcsolatos társadalmi elvárások miatt nagyon ritkán kérnek segítséget. A fiúk-férfiak lelki életét gyakorta a család is elhanyagolja. Az öngyilkosságot elkövetők közel nyolcvan százaléka férfi. Meg kell változtatni a társadalom gondolkodását és a férfiak figyelmét rá kell irányítani, hogy egyes helyzetekben nem szégyen szaksegítségért folyamodniuk, mert anélkül a megoldatlan problémáik terhei az elviselhetetlenségig fokozódhatnak.
Az oktatási rendszer a lányoknak kedvez, a fiúk meglehetősen nagy arányban iskolaelhagyók. A tanári pályán megfogyatkoztak a férfiak, ami nyilvánvalóan a tanuló fiúkat is nehezebb helyzetbe hozta. A férfiak kisebb számban vesznek részt a felsőoktatásban is, mint a nők, pedig az oktatás az életlehetőségekre is hatással van. Az alacsony presztízsű, nehéz, alulfizetett munkák jelentős részét férfiak végzik. Meg kell követelni a a fiúk-férfiak oktatásának élénkítését és olyan oktatási rendszerért kell síkraszállni, amely tekintettel van a fiúk eltérő fizikai és mentális adottságaira és a lányoktól eltérő személyes igényeikre.
A férfiak átlagosan hét évvel rövidebb ideig élnek a nőknél, mégis a férfiakat sújtó betegségek kutatásának, megelőzésének finanszírozására fordított források jelentős mértékben elmaradnak a nőket sújtó betegségek megelőzésére, gyógyítására fordított összegektől. A saját igényeivel keveset törődő férfi társadalmi sztereotípiája miatt a férfiak önmaguk sem törődnek kellőképpen az egészségükkel. Megfelelő egészségügyi programokat és kutatásokat kell kieszközölni a férfiak érdekében. A férfiak figyelmét az egészségmegőrzés fontosságára kell irányítani.
Bár a bíróságok hivatalosan egyenlő esélyeket hirdetnek a szülők számára a gyermekelhelyezéseknél, a válóperes ügyvédek nem erre készítik fel férfi ügyfeleiket. Ők a valóságban élnek és dolgoznak, ahol egy apának még osztott felügyeletet is nehéz elérni. A Gyámhatóságok sokszor apaellenesek, eleve bizalmatlanul kezelik az apai jogaikat érvényesíteni akaró férfiakat, van, hogy potenciális bántalmazóként kezelik őket. Ma még nem az az igazság vezérli az emberek többségét és a szervezeteket, hivatalokat, hogy egy apa szeretete is ér annyit, mint egy anyáé.
Lassan szitokszó lesz a "férfi" szavunk, folyamatosan devalválódik a férfiasság értéke, csökken a férfiak társadalmi megbecsültsége. Holott a legnehezebb, legkockázatosabb, leginkább egészségkárosító munkákat pont úgy szükségszerűen férfiak végzik, mint ahogyan a rendfenntartás és a honvédelem terén is számos kizárólagos kötelezettségek terhelik őket. Mindezeknek a tevékenységeknek gyakorta egyaránt hiányzik a morális és az anyagi megbecsültsége. Rá kell mutatnunk mindazokra az értékekre, amelyeket a férfiak adnak hozza a családi- és a társadalmi élethez és mindezekért meg kell követelni a megfelelő megbecsülést.
A családon belüli emberölések 61 százalékát férfiak ellen, a legsúlyosabb, kiskorúak ellen elkövetett családon belüli erőszak 66 százalékát fiú gyermekek ellen követik el. Ezt az Országos Kriminológiai Intézet által két éven keresztül folytatott kutatás adatai mutatják. Mégis a köztudatba mélyen beleivódott, hogy áldozatok csakis nők és gyerekek lehetnek, az elkövetők pedig a férfiak. Egyszerűen a társadalom elől rejtve maradnak a fiú-férfi áldozatok, már csak azért is, mert megbélyegzéstől félve nagyon sok fiú-férfi titkolja illetve tagadja, hogy erőszak áldozata. A társadalom előítéletessége és a férfiáldozatok szégyenérzete miatt nagyon nehéz a fiúknak-férfiaknak hozzájutniuk a szükséges közgondoskodáshoz.
A legtöbb hajléktalan férfi úgy kezdi a történetének elbeszélését: "elváltam". Tarthatatlan, hogy az éveken át a családjukért küzdő, dolgozó férfiak, egy megoldhatatlan élethelyzet miatt a mélyszegénységbe sodródjanak. A hajléktalanok 90-95%-a férfi. Vannak területei az országnak, főleg a keleti régiókban, ahonnan a férfiak több száz kilométer távolságba kénytelenek munkát vállalni, akár hetekre, hónapokra elszakítva családjuktól, ami szintén jelentős mértékben a család tartóssága ellen hat. Előfordul, hogy a kitörés lehetősége nélkül, generációk nőnek fel a mélyszegénységben. Segíteni kell, hogy a dolgozni tudó és akaró férfiak felemelkedhessenek a társadalomban és családjuk körében élhessék le életüket.
A fiú gyermekekkel bizonyítottan kevesebbet foglalkoznak mint a lányokkal, kevesebbszer veszik ölbe őket, kevesebbet énekelnek nekik, és sokkal többet bántalmazzák őket, mint a lányokat. A kiskorúakkal szemben elkövetett bántalmazások 66 százalékát fiú gyermekek terhére követik el. Tudjuk, hogy az erőszak erőszakos személyiséget szül. Egyáltalán nem csoda, hogy a bűncselekmények elkövetői között több a férfi, mint a nő. Hajlamos megfeledkezni róla a társadalom, hogy az erőszakos cselekmények elkövetői sokszor maguk is korábbi erőszak áldozatai. A megtévedteknek segíteni kell visszailleszkedni a társadalomba, a felnövekvő generációknak pedig tisztes, erőszakmentes gyermekkort kell adni!
Habár egy szégyenteljes jelenség, mégis alig emel szót ellene valaki. Legtöbbször jogos haragnak tüntetik fel és a gyűlöletkeltő hazugságok alantas eszközével terjesztik. Olyan feminista is akad, aki tömegesen , nyilvánosan heréltetné ki a férfiakat, abortáltatná a fiú magzatokat, mások szerint minden férfit meg kellene ölni, mert a társadalomnak nincs szüksége rájuk. Férfiakat feltrancsírozó kiáltvány is született már, amely a férfiak elleni gyűlöletbeszéd kézikönyve több nőszervezetben. Habár ezek a jelenségek többszörösen kimerítik a büntethetőség kategóriáját, mégsem indult eljárás soha ezekben az ügyekben. Méltó büntetést kell követelnünk az efféle bűncselekmények elkövetőire.
"Egységben az erő", így szól a már-már elcsépelt mondás és valóban, számtalan önsegítő, érdekérvényesítő közösség sikere mutatja, hogy az elszórt panaszhangok külön-külön nem, de eggyé szerveződve már meghallgatást tudnak kieszközölni. Napjainkban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a férfiaknak is szükségük van olyan közösségekre, ahol elmesélhetik problémáikat, ahol megértik és elfogadják őket, ahol kiállnak értük és cselekszenek is az érdekeik képviseletében. Olyan közösségeket kell létrehoznunk, amelyek férfi önsegélyezést valósítanak meg és amelyek társadalomformáló hanggá, erővé képesek emelni a férfiak véleményét és akaratát.
